45.

Rákerestem egy szóra a napokban.

És a találatok között szerepelt ez a blog is.

Ó, mondom, de ismerős…

El is felejtettem már, hogy belekezdtem. Vagy inkább azt, hogy nem töröltem pár nappal a belekezdés után, úgy, mint a társkeresős regisztrációimat szoktam.

Talán folytatnom kellene, ha már ráakadtam, s ha már eddig megúszta törlés nélkül

Az van, hogy 45 éves lettem. És most ez valahogy nem esik jól nekem. A 40. cseppet sem zavart. A 45. igen. Életközépi válság? Ki is egyeznék vele. Ha most van az életem közepe, még egész jól járok. 

Az lehet a baj, hogy nem ott tartok, ahol szeretnék. 

Megrekedtem. 

Szabad vagyok, nem tartozom senkihez. 

Persze a gyerekeimhez tartozom. És a legnagyobb dolog, legnagyobb ajándék, hogy ők vannak nekem, egészségesek, okosak, tiszta szívűek.

Na, most ahogy ezt leírtam, meg az van, hogy minden gond eltörpül a gyermekeim léte miatti örömhöz képest.

És pont.